Apa

Szeptember, tizenhatodika.

Utolsó kommentek

Esti mese kirakóssal

apablog 2016.06.01. 10:44

Így a harmadik születésnap felé haladva le kellett állni a cicizéssel, hiszen az oviban az óvónéni nem fogja odaadni a sajátját, ha szükség van rá. Kisebb döccenőktől eltekintve elég simán ment a dolog, de járulékos kárként rám hárult az esti altatás.

Ehhez persze mese kell, és hát utána kellett olvasnom ennek-annak. Már a Piroska és a farkasra sem emlékeztem pontosan, a kiskakassal és a gyémánt félkrajcárjával kapcsolatban pedig teljes sötétségben élek évtizedek óta.

Szerencsére ez nem gond, ő sem ismeri ezeket, és sokkal fontosabbnak tartja, hogy szerepeljen benne Kátya, néha Boti, esetleg Apa, Anya, néha Bendi és Rozi, illetve alkalmanként Tente (aki egy baba), vagy Fruzsi (egy másik baba).

Így születnek azok a mesék, ahol a kiskakas addig kapirgál a szemétdombon, amíg nem talál egy Bogyó és Babócát (vagy bodobács-óvodás) kirakót, amit a gonosz török császár elvesz, de a végén a kiskakas sokat kukorékol. Összesen háromszor három alkalommal, három különböző erkély korlátján, mindegyiken háromszor, amire a császár előbb behúzza a függönyt, majd becsukja az erkélyajtót, végül leküldi az embereit valami veszélyessel, amit a kiskakas felszív a begyébe.

A vége persze heppiend, a török császár mindig megbánja, a kiskakas mindig megbocsájt, és együtt kirakósoznak. Néha a nehezebb résznél áthívják Kátyát is, majd kirakják.

Ez a mese legérdekesebb része. Mindig a sarkával kezdik, aztán előbb Bogyó és Babóca arcát, testét rakják ki, majd a többi szereplőt, aztán a felhőket, fákat, virágokat, napocskát, csónakot, és végül a maradékot.

Azt gondoltam, ez elég unalmas lesz ahhoz, hogy belealudjon, de nem - a végén üvöltve méltatlankodik, hogy kimaradt Babóca szárnya...

Címkék: esti mese kirakós bogyó és babóca

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apa.blog.hu/api/trackback/id/tr228766360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása